Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Téli tenyésztés csődör módszerrel.

Az évfordulója, előtt hat héttel, Hollandiában és Belgiumban, lázas postagalamb párosítások folynak. Teszik ezt azért, mert náluk a fiatalok, versenyeztetésének, más hagyományai vannak mint Németországban, vagy például nálunk Magyarországon. Az N.P.O. Versenyek (csak teletext járatókként emlegetik) egyre népszerűbbek. A klasszikus Nemzeti Orleans, a vílág leg nagyobb versenye .150-200 ezer fiatal galamb részvételével. Aki ezt a versenyt megnyeri, kilép az ismeretlenség homályából. Belgiumban a fiatal galambokkal már Májusban elkezdik a versenyeket, jóval több utat szerveznek, mint pl. Németországban vagy Magyarországon. De tudok olyan tenyésztőkről akik a korai költésű fiatalokat, Június és Július hónapban már az özvegyekkel együtt versenyeztetik. Ezek a tenyésztők a korai fiatalokat minden további aggodalom nélkül hatszáz km-ig küldik. Ez gyakorlatilag nálunk is kivitelezhető lenne. Volt a mi egyesületünkben is olyan tenyésztő aki a második Prágai versenyre az első kőltésű fiatalokat is pakolt, nem egyszer jó eredménnyel.

Mi kell a sikeres téli tenyésztéshez csődör módszerrel:

A legfontosabb tényező a csődör, illetve a csődörök kiválasztása. Különleges fontossággal bír mivel nagy számú utódot hoznak létre azért meghatározzák a verseny állomány jövőbeni minőségét.

Én egy olyan nagyságú állományban, ahol lehetőség van harminc tojó tenyésztésbe állítására, három csődör hímet javasolnék. Indokom a következő: Noha a cél az, hogy egy csődör hím után minél nagyobb számú utódot kapjunk, ennek ellenére. Nem garantált az, hogy minden kombináció megfelelő minőségű utódot fog adni. Továbbá két okból állítunk egy tenyéssz hímet, csődör módszerrel tenyésztésbe vagy a hímet szeretnék tesztelni vagy pedig a legjobb kombinációkat szeretnék megtalálni a már bizonyított tenyéssz hímünk mellé. Az egy tojó egy hímmel való párosítás esetén ez mind kettő több évig is eltart.

Én úgy gondolom, hogy egy hím és tíz- tízenkét tojó, megfelelő összeállítás. Így jó esetben húsz húszonnégy fiókát kapunk egy hím után. Természetesen előfordulhat, terméketlen tojás is. De ha 80%-os termékenyüléssel számolunk, ami a szakirodalom szerint elfogadott akkor is tíz tojó után, tizenhat fiatalt kapunk. Ami már egy olyan utód mennyiség, amely után már nyugodtan tudunk, a hím tenyéssz értékéről, adatokat gyűjteni. A terméketlen tojások két okból fordulhatnak elő: az egyik ok a csődör gyakorlatlansága (fiatal hím). A másik ha a tojó nem elégé tüzes vagy nem az optimális időpontban tettük a csődörhöz.

A hím ki választásának lehetséges szempontjai:

Saját-teljesítmény alapján: Ha hímünk olyan magas teljesítményt ért el versenyeken, hogy ez indokolja a tenyésztésbe állítását. Ez talán a legnagyobb kockázattal járó választás. Mivel ezek a nagyon nagy teljesítményt nyújtó példányok általában keresztezettek. Ebből kifolyólag az F1 nemzedékhez tartoznak, de akár további nemzedékhez tartozók is lehetnek. Ez azt vonja maga után hogy hímünk nagy szórással fog örökíteni. A Mendeli hasadási törvénynek megfelelően. De nem kizárt, hogy kapunk tőle értékes példányokat. Jelentős segítséget nyújthat döntésünkben, ha ismerjük a család teljesítményét.( Féltestvér, szülök, unoka testvérek.)

Olyan rokon tenyésztett példány választása, amely nagy tenyéssz értékű szőlők leszármazottja.

Ami garanciát adhat a domináns őröklődési módra. Legalábbis nagy valószínűséggel. Mivel itt a jó tulajdonságok bizonyos fokig már rögzítve lettek. A rokon tenyésztettség fokáról mindenikek magának kell döntenie. Mivel ez egy bizonyos tenyésztői felkészültséget kíván.

A Harmadik lehetőség a vonal tenyésztet csődör alkalmazása. Ez kecsegtet a legnagyobb sikerrel, Feltéve ha a vonal tenyésztést jól hajtottuk végre, vagy hajtották végre. Itt csak a vonal alapító teljesítménye számít. Hiszen az így tenyésztett egyedek nagy mértékben homozigóták.

A siker további záloga még az anyai vonalak kiválasztása. Hiszen nem lehet figyelmen kívül hagyni az öröklődésben, az anyai hatást sem. Erre a célra én testvér tojókat tartom a leg- célra vezetőbbnek.

Például ha három hímet szeretnék tíz- tíz tojóval párosítani. És rendelkezésemre áll öt különböző vonalú tojó, mindegyik vonalból hat - hat db. Akkor mindegyik tojó családból, két két tojót, egy egy hímhez osztok be. Ennek előnyét abban látom, hogy az így végre hajtott tenyéssz programmal a tojó családok is tesztelhetők. Hiszen mindegyik tojó család mindegyik hímmel tesztelve van. Amiben a legnagyobb jelentőségek bír, hogy mind ez egyetlen tenyéssz szezon után. Azaz két év múlva tudok eredményt. Gondoljon bele a tisztelt olvasón menyi időre lenne ehhez szüksége, a hagyományos tenyéssz módszerrel. Hogy miért két év és miért a téli tenyésztést ajánlom arra később térek ki. Természetesen tojó vonalak ki választásánál is, előnyt jelent, ha van módunk a hímeknél leírt választásra. A különbség csak az, hogy itt célszerű a család teljesítményét alapul venni.

Technikai feltételek: Természetesen az erre a célra kialakított, tenyéssz dúc jelentős költségekkel jár.

Valamint az ehhez szükséges tenyéssz tojó állomány, továbbá megfelelő mennyiségű dajka hím, tartási költségei is nagyon jelentősek. Ezért kidolgoztam egy költség kímélő eljárást ehhez a tenyésztési módszerhez. Vizsgáljuk meg először a technikai feltételeket. Szükségünk lesz fészek fülkékre. Erre a célra az özvegy fészek fülkék kiválóan alkalmasak. Azzal a különbséggel, hogy ezeknek a hátsó részének is nyithatónak kell lenni. Nem megfelelő a rácsos megoldás, mert a már költésben lévő párokat zavarja. De nem hátrány ha a tojó látja a csődör hímet is. Itt meg tudjuk oldani a tényéssz tojók elválasztását, úgy, hogy a dajka hímmel lássák egymást, de ne tudjanak egymással érintkezni. Továbbá szükség van két térre, egy a dajka hímek részére normál esetben maga a dúc. A másik térre a csődöröknek van szüksége. Ezt célszerű a költő szekrények mögé építeni Ide tesszük a csődör hímeket. Ezt a teret érdemes a csődör hímek között dróthálóval elválasztani. Ez két jelentőséggel bír. Egyrészről ez biztosítja, hogy az utód a kívánt hímtől származón, másrészt stimuláló hatású a hímre nézve, Mert féltékenységből igyekszik a tojót minél előbb befedezni.

Valamint szükség van még fészek etetőkre és itatókra. A tojók gondozásához. Úgy is megoldható a tojók etetése, hogy a csődör hímek részében etetjük a tojókat. A lényeg az, hogy minden képen megakadályozzuk a tojók párosodását a dajka hímekkel. További költség kímélést jelent, ha nem tartunk külön erre a célra, plusz galambokat. Hanem a leendő özvegy hímeket és tojókat használjuk erre a célra. Ez biztosít egy bizonyos fokú eredmény javulást is, mivel a dajka hímek és a tenyéssz tojók már ismerik egymást. Ettől a hímek könnyeben elfogadják a tojásokat. Továbbá meg kel oldanunk a világítás kérdését, Amely egy idő kapcsolóval könnyen megoldható. Ismerve az Októberi Decemberi fény viszonyokat napi két órai plusz világításra lesz szükségünk. Ebből egy óra reggel és egy óra este. Célszerű az időkapcsolót úgy beállítani., hogy este a lekapcsolás után még egyszer ki gyulladjon a fény egy rövid ideig, ezt a galambok megszokják és jobban elülnek. Azon kívül javasolt a fény tartam fokozatos növelése. Ez napi öt perces fénytartam növelést igényel huszonnégy napon át. Ez így meg fog felelni a március elejei fényviszonyoknak. Még egy nagyon fontos feltéttel a szigetelt fészek tányér. Tanulmányoztam ugyan a kérdéses három hónap maximum minimum hőmérsékleti adatait, húsz évekre vissza menőlegesen. És az átlag hőmérsékletek megfelelőnek tűnnek a tenyésztés szempontjából. De ez annyira változékony, hogy ezzel nem szabad számolnunk. Mivel egy-két napos erős lehűlés is tönkre teheti eddigi munkánkat, azaz jelentősen ronthatja a kelési százalékot. Vagy károsan befolyásolhatja a fiatalok fejlődését. A szigetelt fészek tányérral ez a probléma már megoldható amíg a szülök a fiókákon ülnek. Én magam már végeztem téli tenyésztést −10 fokos kinti hőmérséklet mellett nem volt különösebb probléma. De ha valaki 100%-os biztonságra törekszik, és növelni szeretné a dúc hőmérsékletet, nincs akadálya. De arra mindenképpen oda kell figyelni, hogy csak pár fokkal tegye. Erre a célra jó megoldásnak tűnik az úgynevezett sörös ló fűtés. Ennek elkészítése és alkalmazása az alábbi internet címen tanulmányozható www. sörösló-fütes.hu.

A tojás fejlődése.

A tojó galamb szaporodó szerve magába foglalja a petefészket és a pete vezetéket. A peték az ivarérett tojónál bármikor képesek beérni. A párzás indítja a folyamatot általában.(Mint azt minden özvegy módszerrel versenyző tapasztalhatta, az özvegy tojók is össze párosodnak egymással. Itt ázómban nincs valódi párzás. De a tojók el tojnak. Ezért használtam az általában kifejezést.) A párzás ingerli a hipofízist, amely további mirigyeket késztetnek hormon termelésre,

ez megindítja a herék és a petefészek növekedését. Ezzel beindul a szaporodási ciklus. Általában 4+1 napra van szükség a tüsző repedéshez. A tojás petefészekből a pete a petevezetőbe kerül, és megkezdi vándorlását és fejlődését. Ez az idő az optimális, a megtermékenyítéshez. A megtermékenyített tojás tovább vándorol és fejlődik. Végül elnyeri az általunk ismert összetevőit és formáját. Átlagosan a tojó a tizedik napon eltojja, délután 17 óra körül, ez a folyamat még egyszer megismétlődik 44-45 órás idő különbséggel.

Nézzük mit kell tudnunk a hím ivarsejtekről, ebben ez esetben. Itt nem a Hím ivarsejtek fejlődésére vagy a gén készletükre gondolok. Hanem a termékenyítő képességük megőrzésének idejére. Jelenleg ez a fontos számunkra. A hím ivarsejt melyekkel a kutatóknak annyi sok problémájuk van, Az életben tartásuk laboratóriumi körülmények között elégé nehézkes feladat. Mind ez azómban a tojó szervezetében semmilyen problémát nem jelent. Egyes kutatási eredmények a párosodás utáni 14, napi megtermékenyítésről számolnak be. Ez a csődör módszernél nagyon nagy jelentőséggel bír. Egyrészről a csődör hím terhelése végett, hiszen nem mindegy a termékenység szempontjából, ha a hím kimerült vagy kedvetlen a párosodásra. Más részről pedig a hím ivarsejtek minősége termékenyítő kepéssége szempontjából. Eddig a technikai feltételekkel foglalkoztunk. Nézzük a technológiai lebonyólítást:

Előkészítés: A nemeket válaszuk szét szeptember elején. Gondozzuk a vedlési állapotnak megfelelően. Ha galambjaink túl vannak a vedlésen, csökkentsük a napi megvilágítást napi nyolc órás időtartamra. Ezzel elérjük a teljes nyugalmi állapotot. Takarmányozás a téli nyugalmi állapotnak megfelelően. Három és fél héttel a tervezett párosítás előtt kezdjük el ismét a fény növelését napi öt perccel míg elérjük a napi tizenkét órai világosság tartamot. Takarmányozás a fény ismételt emelésével egy időben javasolnák öt napig tiszta árpa tetetését, ez elő segíti az ezt követő kondicionálást. Öt nap után térjünk át fokozatsósan a tenyéssz takarmány etetésére. Ügyeljünk a megfelelő beltartalmi értékekre.

A tervezett párosítási napon helyezzünk csődör hímenként egy egy tojót a fészek fülkékbe, úgy, hogy a dajka hímmel jól láthassák egymást de párosodni semmiképpen ne tudjanak egymással. Tegyük ezt minden nap újabb tojókkal. A várakozók természetessen a tojó részben maradnak míg rájuk kerül a sor. Ez a játék ha tíz tíz tojót osztottunk be egy egy hímhez, tíz napig tart. A csődör hímekkel is természetesen a leírt módon járunk el. Azzal a különbséggel, hogy betesszük őket a számukra kialakított csődör bokszba. Amit ez alatt az idő alatt megszoknak és uralmuk alá vesznek.

Időközben elérünk a negyedik naphoz, akkor tesszük az elősszőr elpároztatott tojókat a csődörökhöz,

Meg várjuk míg a csődör be fedezi, majd vissza helyezzük a fészek fülkébe. Továbbra sem engedjük a dajka hímmel való párosodást. Mind addig míg a tojó el nem tojta az első tojást. Ha ez megtörtént, nyugodtan össze engedhetjük a dajka hímmel, mivel a második tojás már megtermékenyíttet állapotban teszi útját a pete vezetőben. Tehát minden nap egy egy tojót fedeztetünk a csődör hímmel.

Ez garancia a tojások megtermékenyítésére. A tojókat nem szükséges ismételten a csüdőr hímmel párosítani, mivel azt már tárgyaltuk, hogy a hímivarsejtek hosszan megőrzik termékenyítő képességüket. Ilyen módon tíznap időkülönbséggel megkapjuk fiataljainkat. Ami elég rövid idő ahhoz egy ivásúnak tekinthetjük őket. Innentől a felnevelés a szokványos módon történik.

A korai téli tenyésztés előnyei és hátrányai.

Az Esseni galambklinika egyik tudományos munkatárs nője végzett ilyen irányú kutató munkát, eredményeit a következőkben foglalta össze:

1., A fiatalok választás körüli megbetegedése, egyáltalán nem fordult elő.

Egyéb megbetegedés szintén nem tapasztalt. Semmilyen gyógyszert nem használt.

Ezt annak tudta be, hogy ebben az időszakban, a faj specifikus baktériumok fertőző képessége, még csökkent az egyébb fertőzési források lehetősége is jelentősen kisebb (pl. szenyezett víz)

2., Fejlődési ütem megfelelőnek tűnt, A fiatalok súlyát méréssel ellenőrizte, tapasztalható volt szórás, de ezt a fajta, illetve a típus okozta.( megjegyzés: Ezek a fiatalok nem csődör módszerrel

tenyésztett egyedek, hanem több tenyészpár leszármazottjai voltak)

3., Vedlés: A fiatalok nem kezdtek előbb vedleni, a hagyományos tenyésztéssel tenyésztet, első kelésű társaiknál. Viszont már a kezdeti stádiumban is erőtejesebben vedletek. Erősebb és jobb minőségű tollakat növesztetek. És valamivel előbb készen voltak a vedléssel. Mint egy másfél héttel.

4., A fiatalok verseny teljesítménye: Mivel nem volt módja ezeket a fiatalokat, három négy hónapos korban hasonló korcsoporttal versenyeztetni. Ezért az idős galambjaival tréningeztette és versenyeztette. Összesen hat úton, mivel ennyi verseny volt olyan távú, amelyről azt feltételezte, hogy a fiatalok szervezete, ezt még károsodás nélkül elviseli. Majd a z őszi fiatalok versenyéből négy úton vetek részt. Az utolsó utat kikelet hagynia az erős vedlés mait. Majd elvégezte a fiatalok teljesítmény számítását. Mivel nem állt megfelelő statisztika a korai tenyésztésű fiatalok ilyen módon való versenyeztetésére, ezért az első hat verseny út teljesítményét az egyéves galambok teljesítményével vetette össze. A kontroll csoportot a saját, valamint férje állománya alkotta. Amelyek genetikai alapja teljesen azonos, így az esetleges genetikai minőségből eredő különbséget figyelmen kívül lehetett hagyni. A következő összefüggéseket tapasztalta: Az első három verseny út alapján a korai kelésű fiatalok 22,7%-kal gyengébben teljesítettek az egy éves társaikhoz képest. Ezt a verseny tapasztalat hiányának tudta be. Abból a tényből kiindulva, hogy az éveseknek már volt verseny tapasztalata. Továbbá az első három versenyről viszonylag nagyobb százalékban érkeztek késve a fiatalok. A második három versenyen viszont, azonos szinten tejesítettek az egy évesekkel. Amiből a tapasztalat megszerzésére következtettet. Amely eredmény őt magát is meglepte.

A fiatalok őszi teljesítménye: A fiatalokkal megismételte a teljes eddig alkalmazott edzés programot, mindenben úgy járt el mint más években, a fiatalokkal szoktak. Majd részt vettek a verseny röptetéseken, az utolsó út kivételével, majd ismételten eredmény elemzés következett, Ami a következő eredményt adta. A fiatalok teljesítmény 45%-kal meghaladta a hagyományos tenyésztéssel tenyésztett fiatalokét. Ennek okait a következőkben látta. 1., a korai fiatalok erősebb testi felépítése, amely idősebb korukból adodik.2., a korai fiatalok verseny tapasztalatának következménye.

A galambokat évesen is tesztelték, majd elemezték, az eredmények itt is a korai fiatalok mellett szólnak, ugyanis nem csak jobb eredményt értek el, hanem a kétéves és idősebb galambok teljesítményét nyújtották.

Hátrányok:A kiszoktatott hatvan fiatalból az első tiz napban eltünt öt db. Ezt a veszteséget ragadozó madár támadásának tulajdonította, abból a megfontolásból, hogy ebben az időszakban még sem a vad madarak sem más postagalamb állományokban nem voltak tapasztalatlan fiatal egyedek. Ezt a problémátt úgy oldotta meg, hogy a fiatalokat redszertelenül engedte ki szabad repülésre. Néha több napig ki sem engedte. Takarmányozás többlet költséggel jár, amely ugyan az egy éves korban nyujtott telsesítményben megtérülni látszik. További költséget jelent a fiatalok nemenkénti szétválasztásához szükséges ujabb dúcrész épitése. Ami semiképpen nemkerülhető el mer a fiatalok nemi érése az első versenyek

, megkezdésére esik. De összefoglalva a kapott eredményeket, Több az előnye a korai tenyésztésnek mint a hátránya.

Úgy gondolom, hogy egy misét megér a kiprobálása.

Egy viszajelzés erre a cikkre: Szia Atti, nagyon ügyes a cikk, gondolat ébresztő. érdemes lenne kiprobálni. Robert Venus azért mésképp csinálta,

a tojókat jónéhány alkalommal össze engedte a csüdörrel, és  egymás után több tojót is betett a csödörhöz. Tanulmányozd át a Venus módszert

annak idején ezt cikket te forditottad. A fészek fülke rendszer jólenne semetikussan lerajzolni, hogy jóbban érthető legyen a módszer.

Válasz: Igen ismerem a Venus módszert, de az volt az első ilyen irányú kisérlet amely poblikálva lett. Ami természetesen alapként nagyon jó. De

azóta már mások is publikáltak és teszeltek csődör módszert. Amik azt látszanak igazolni, hogy nem lehet a csődörrel naponta több tojót fedeztetni, a hím ivarsejtek ujra termelése miatt. A tojókat kell megfelelően aktiválni.

A fészek fülke rendszer le rajzolásának csak egy akadálya van. Az enyhén szólva is mérhetetlen gyenge számítógépes tudásom. De probálkozom ha sikerül természetessen felteszem.

Egyébként kössz. a hozzászolást.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Bezil96

(Dizif59, 2018.12.28 16:43)

http://isladepascua.ning.com/profiles/blogs/buy-vedafil-no-prescription-buy-vedafil-online-approved-by-fda http://sfchsjournalism.ning.com/profiles/blogs/como-posso-comprar-o-gen-rico-de-escitan-sildenafil-citrate-120 http://augasthya-plus.ning.com/profiles/blogs/upwardz-60mg-o-achat-sans-ordonnance-tadalafil-tarifs http://brooklynne.net/profiles/blogs/donde-para-ordenar-medroxiprogesterona-online-estado-libre http://playit4ward-sanantonio.ning.com/profiles/blogs/achat-en-ligne-cyclophosphamide-quel-site-pour-acheter-cytoxan http://whazzup-u.com/profiles/blogs/como-fa-o-para-comprar-o-gen-rico-do-malegra-dxt-sildenafil http://amusecandy.com/blogs/post/422151 http://newyorkundergroundradio.ning.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-vasifil-130-mg-sin-receta-entrega-r-pida-espa http://amusecandy.com/blogs/post/427393 https://lepchat.com/blogs/post/26382 http://tnfdjs.ning.com/profiles/blogs/comprar-h-for-tadalafil-gen-rico-mais-barato-internet http://recampus.ning.com/profiles/blogs/como-comprar-refren-sildenafil-citrate-gen-rico-sem-receita http://network-marketing.ning.com/profiles/blogs/vidalista-comprar-en-l-nea-comprar-tadalafil-40mg-gratis http://isladepascua.ning.com/profiles/blogs/achat-rapide-erix-sildenafil-citrate-prix-euros

Enupu22

(Zecep50, 2018.12.26 10:59)

https://the-glass-flamenco.tumblr.com
https://manberpigg.tumblr.com
https://marina-diamandis-moved.tumblr.com
https://lartestunetoile1.tumblr.com
https://rkimzi.tumblr.com
https://lux-curlzz.tumblr.com
https://flow3r-b0y.tumblr.com
https://strangekoi.tumblr.com
https://ilpleut.tumblr.com
https://jousestroked.tumblr.com
https://showbadgirl.tumblr.com
https://mamalyl.tumblr.com
https://frases-status-amor.tumblr.com
https://cayden420.tumblr.com
https://hsseniorstudyblr.tumblr.com
https://013927.tumblr.com
https://trappslut.tumblr.com

Nopum40

(Dotog75, 2018.12.26 02:59)

https://flavoxate-buy-no-prescription.tumblr.com https://darkdimitrisg.tumblr.com https://alexandra-brl.tumblr.com https://menamorasereia.tumblr.com https://marina-diamandis-moved.tumblr.com https://thickgoku.tumblr.com https://teenag3cannibal-blog-blog.tumblr.com https://rainhaursa.tumblr.com https://ajkadon-a-nevetesem.tumblr.com https://yuki-w-chan.tumblr.com https://palavradepoder.tumblr.com https://mysafeport.tumblr.com https://elazul-es-un-color-calido.tumblr.com https://oqueelaera.tumblr.com

Yedaw88

(Ituxu99, 2018.12.23 12:55)

http://whazzup-u.com/profiles/blogs/ribavirine-o-achat-bon-prix-ou-peut-on-acheter-du-rebetol-sans
http://korsika.ning.com/profiles/blogs/disulphiram-disulfiram-250-mg-onde-comprar-gen-rico-melhor-pre-o
http://newyorkundergroundradio.ning.com/profiles/blogs/apcalis-sx-tadalafil-bon-prix-sur-le-net-apcalis-sx-60-homme
http://higgs-tours.ning.com/profiles/blogs/comprar-generico-agitafil-tadalafil-sin-receta-ahora-estados
http://cdloga78.ning.com/profiles/blogs/topp-up-100mg-achat-ordonnance-en-ligne-pour-sildenafil-citrate
http://innovatoruddannelse.ning.com/profiles/blogs/order-discount-novigra-50-mg-online-how-can-i-buy-sildenafil
http://korsika.ning.com/profiles/blogs/se-puede-comprar-generico-terazon-1-mg-con-garantia-panam
http://network-marketing.ning.com/profiles/blogs/sollevare-sildenafil-citrate-25mg-onde-comprar-envio-rapido
http://higgs-tours.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-nimotop-nimodipine-30mg-ahora
http://dmoney.ru/39098/citalopram-order-online-citalopram-uk-over-the-counter
http://foodtube.net/profiles/blogs/silagra-comprar-sem-receita-medica-no-brasil
http://howidoit.ning.com/profiles/blogs/comprar-cialis-al-mejor-precio-dominicana
http://laugarnecaravans.ning.com/profiles/blogs/yasmin-0-03mg-order-online-where-to-order-ethinyl-estradiol-and
http://adrenalineprovinggrounds.ning.com/profiles/blogs/hydrochlorothiazide-12-5mg-commander-acheter-hydrochlorothiazide
http://adrenalineprovinggrounds.ning.com/profiles/blogs/vigorex-200mg-donde-puedo-comprar-sin-receta-con-seguridad-puerto

Oyeji99

(Ehawu18, 2018.12.17 21:41)

http://dmoney.ru/39251/furosemida-lasix-40mg-comprar-entrega-r%C3%A1pida-brasil http://question.hamrahmorabi.ir/index.php?qa=163372&qa_1=zydafil-o%C3%B9-commander-baisse-prix-tadalafil-moins-cher-paris http://www.myslimfix.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-dejavu-150mg-gen-rico-pre-o-via-internet http://facebookhitlist.com/profiles/blogs/donepezila-como-comprar-sin-receta-barato-paraguay-comprar http://augasthya-plus.ning.com/profiles/blogs/placidum-sildenafil-citrate-50mg-o-acheter-achat-sildenafil http://movsam.ning.com/profiles/blogs/order-pulmoday-online-best-places-to-buy-pulmoday http://whazzup-u.com/profiles/blogs/h-for-onde-comprar-sem-receita-rep-blica-federativa-do-brasil http://newsmediaimages.ning.com/profiles/blogs/achat-express-dynamico-sildenafil-citrate-120-mg-pas-cher http://wu-world.com/profiles/blogs/o-commander-du-metoprolol-en-ligne-bon-prix-prix-toprol-xl http://football.ning.com/profiles/blogs/sollevare-sildenafil-citrate-onde-comprar-gen-rico-r-pido-no http://mcspartners.ning.com/profiles/blogs/pyridium-200mg-order-without-rx-pyridium-200-mg-phenazopyridine http://www.myindiagate.com/community/blogs/post/339299 http://www.sobgamers.com/gamer/blogs/post/97565 http://javamex.ning.com/profiles/blogs/comprar-escitan-200mg-gen-rico-envio-48h-internet-para-comprar-o http://techwarriorteam.ning.com/profiles/blogs/vigadol-130mg-livraison-rapide-baisse-prix-acheter-vigadol-au http://vc.capitaltrustbanking.com/blogs/85/11870/sessograh-comprar-sin-receta-rapido-bolivia http://vaal-online.co.za/blogs/post/28823 http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/order-tadil-cheap-tadil-melbourne http://recampus.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-avanafilo-100-mg-y-pagar

Hurak39

(Hefoy37, 2018.12.16 02:16)

http://sallieanncooks.ning.com/profiles/blogs/escitan-130mg-como-comprar-gen-rico-de-forma-segura-pela-internet
http://soruanaliz.com/index.php/17490/comprar-generico-ravana-online-us-comprar-ravana-40-precio
http://javamex.ning.com/profiles/blogs/buy-generic-gladium-50mg-online-buy-gladium-online-cheap-us
http://bricolocal.com/profiles/blogs/low-price-isoptine-120-mg-buy-online-buy-isoptine-online
http://digitalguerillas.ning.com/profiles/blogs/acheter-vrai-ravana-tadalafil-prix-tadalafil-g-n-rique-en
http://showmeanswer.com/index.php?qa=38460&qa_1=farmacia-online-comprar-generico-maximo-sildenafil-citrate
http://thecorner.ning.com/profiles/blogs/vigoran-50-mg-puedo-comprar-buen-precio-chile-comprar-vigoran-25
http://whazzup-u.com/profiles/blogs/tadafil-tadalafil-como-puedo-comprar-sin-receta-fiable-argentina
http://gennethub.com/blogs/1358/10325/order-kwiklis-no-prescription-how-can-i-purchase-tadalafil-fre
http://luvisart.ning.com/profiles/blogs/cialis-como-comprar-entrega-r-pida-brasil
http://thehiphophub.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-gen-rico-cianeo-10-mg-frete-gr-tis
http://korsika.ning.com/profiles/blogs/lopid-300mg-buy-cheap-lopid-how-to-buy-in-canada
http://foodtube.net/profiles/blogs/como-fa-o-pra-comprar-gen-rico-de-avafil-sildenafil-citrate-130

Iceqa68

(Xacid56, 2018.12.10 08:27)

http://football.ning.com/profiles/blogs/tagil-tadalafil-40-mg-comprar-de-confianza-no-brasil-tagil http://newyorkundergroundradio.ning.com/profiles/blogs/donde-a-la-orden-edon-tadalafil-40mg-sin-receta-al-mejor-precio http://recampus.ning.com/profiles/blogs/dali-como-comprar-gen-rico-entrega-24h-no-brasil-onde-posso http://neikasworld.ning.com/profiles/blogs/comprar-tadora-com-frete-gr-tis-online-tadalafil-ou-similar-pre-o http://neikasworld.ning.com/profiles/blogs/order-extadil-20mg-cheapest-way-to-purchase-generic-extadil http://augasthya-plus.ning.com/profiles/blogs/c-mo-realizar-un-pedido-cilafil-sin-receta-online-puerto-rico http://whazzup-u.com/profiles/blogs/clonidine-0-1-mg-bon-marche-en-ligne-site-fiable-forum-clonidine http://webclub.allpix.net.ee/groupware/blogs/post/24258 http://tnfdjs.ning.com/profiles/blogs/comprar-erecton-sildenafil-citrate-120mg-en-l-nea-dominicana http://digitalguerillas.ning.com/profiles/blogs/d-nde-comprar-generico-zi-factor-500mg-sin-receta-de-calidad http://augasthya-plus.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-vigoril-sin-receta-buen-precio http://www.myindiagate.com/community/blogs/post/341088 http://www.facecool.com/profiles/blogs/meclizina-meclizine-comprar-envio-48-horas-no-brasil http://www.facecool.com/profiles/blogs/farmacia-en-linea-donde-comprar-drospirenona-ethinylestradiol-sin

Ovupu27

(Hufug10, 2018.12.07 15:57)

http://divasunlimited.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-donepezil-10mg-de http://www.godry.co.uk/profiles/blogs/loperamide-2-mg-como-comprar-sin-receta-de-forma-segura-espa-a http://153.126.169.73/GaijinConcierge/index.php?qa=19836&qa_1=isurec-sildenafil-citrate-espagne http://lydlabs.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-agitafil-de-forma-segura-estados http://smssaff.sagada.org/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-ciavor-diario-gen-rico-pre-o-rep-blica http://staind-italy.ning.com/profiles/blogs/onde-comprar-viasil-sildenafil-citrate-gen-rico-pela-net-no http://manchestercomixcollective.ning.com/profiles/blogs/order-albendazole-400mg-online-cost-of-albendazole-400mg-at http://bigtombolo.ning.com/profiles/blogs/site-fiable-pour-acheter-du-sildenafila-generique-prix-sildenafil http://laguiadelasvegas.com/afiliados/blogs/post/66281 http://brooklynne.net/profiles/blogs/onde-posso-comprar-viasil-50mg-melhor-pre-o-online-brasil http://howidoit.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-acyclovir-sin-receta-ahora-usa http://caisu1.ning.com/profiles/blogs/comprar-eritromicina-ilosone-gen-rico-com-garantia-via-internet

Проститутки Краснодара

(Amuelmunda, 2018.10.13 06:53)

[url=http://www.prostitutki-krasnodar.ru]Проститутки Краснодара[/url]
[url=http://www.prostitutki-krasnodar.ru/individuals/]Индивидуалки в Краснодаре[/url]
[url=http://www.prostitutki-krasnodar.ru/massage-salons/]Массажные салоны Краснодара[/url]
[url=http://www.prostitutki-krasnodar.ru/individuals/vyezd/]Выезд индивидуалки в Краснодаре[/url]
[url=http://www.prostitutki-krasnodar.ru/individuals/1000-rubley/]Бюджетные шлюшки Краснодара[/url]
[url=http://www.prostitutki-krasnodar.ru/znakomstva/]Интим знакомства в Краснодаре[/url]
[url=http://prostitutki-irkutska.ru]Шлюхи Иркутска[/url]
[url=http://prostitutki-perm.ru]Проститутки Пермь[/url]
[url=http://girls-kzn.mobi]Проститутки Казани[/url]
[url=http://girls-kzn.mobi/individuals/]Индивидуалки Казань[/url]
[url=http://girls-kzn.mobi/znakomstva/]Секс знакомства Казань[/url]
[url=http://penza-dosug.ru]Проститутки Пензы[/url]
[url=http://girls-ufa.ru]Проститутки Уфа[/url]
[url=http://girls-msk.ru]Проститутки Москвы[/url]
[url=http://dosugspb24.ru]Шлюхи Питера[/url]
[url=https://top.girls-nsk.ru]Шлюхи Новосибирск[/url]

fifa 15 cracks v5

(garneuVek, 2018.03.26 18:41)

По моему мнению Вы допускаете ошибку. Могу это доказать. Пишите мне в PM.

---
бред одним словом скачать fifa 15 ut на андроид, fifa 15 скачать торрент pc repack или [url=http://15fifa.ru/novosti-fifa-15]cardona fifa 15[/url] fifa 15 кряк 3dm

скачать fifa 15 последняя версия

(exethMa, 2018.03.08 18:39)

Что же ему в конце концов надо?

---
Благодарю за информацию. скачать бесплатно fifa manager 15, скачать fifa 15 на телефон бесплатно а также [url=http://15fifa.ru/raznoe-fifa-15/32-zvuk-fifa-15-mezhdunarodnye-kommentatory-skachat.html]скачать английский комментатор для fifa 15[/url] fifa 15 windows 10 скачать